Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Michelle Obama, az amerikai elnök felesége két lányával és az édesanyjával Afrikába és Európába indul vasárnap, hogy a lánygyermekek oktatását népszerűsítse.

A vasárnap reggel kezdődő hatnapos úton Michelle Obama, két lánya, Sasha és Malia, valamint a nagymama, Marion Robinson Libériába, Marokkóba és Spanyolországba látogat.
A látogatáson mindenütt a "Hadd tanuljanak a lányok" nevű oktatási programot népszerűsítik. A "Hadd tanuljanak a lányok" globális program, amelyet 2015-ben indított az elnök és felesége, célja pedig, hogy nyíltan beszéljen azokról a komoly problémákról, amelyek megakadályozzák, hogy a lánygyermekek tanulhassanak.
Ilyen például, hogy a lányokat már kiskorúként házasságba kényszerítik, de a szegénység, vagy az erőszak is. Világszerte több mint hatvankétmillió kislány emiatt nem járhat iskolába.
"Mi erőteljesen hiszünk abban, hogy rendkívüli fontosságú a fiatalok oktatása a politikai zűrzavaroktól terhes régiókban" - fogalmazott az utazás előtt kiadott kommünikében Ben Rhodes, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadó-helyettese.
A körút első állomásán, a nyugat-afrikai Libériában Michelle Obama találkozik az államfővel, a Harvardon végzett Ellen Johnson Sirleaffel, aki Afrika első választott női államfője. Libériában a programokon jelen lesz Freida Pinto, indiai színésznő is, aki a 2008-ban bemutatott Gettómilliomos című angol film szereplője volt, kedden és szerdán pedig, már Marokkóban, a first ladyhez csatlakozik Meryl Streep amerikai színésznő is, aki szintén arról tart majd előadásokat, hogy milyen fontos a lányok taníttatása.
A Fehér Ház közölte, hogy a két színésznő utazásának költségeit a CNN hírtelevízió fedezi, amely riportfilmet is forgat Libériában és Marokkóban.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.