A középiskolások harmada fogyasztott már valamilyen kábítószert

A magyar középiskolások 30,7 százaléka fogyasztott már valamilyen tiltott vagy még legális drogot; visszaszorult a...

  • MTI

A magyar középiskolások 30,7 százaléka fogyasztott már valamilyen tiltott vagy még legális drogot; visszaszorult a heroin, míg egyre népszerűbbek a dizájnerdrogok, továbbá a marihuána és az amfetamin - hangzott el csütörtökön a Nemzeti Drog Fókuszpont éves jelentését bemutató sajtótájékoztatón a fővárosban.

Nyírády Adrienn, a Nemzeti Drog Fókuszpont, a drogmonitorozás európai uniós intézményrendszere hazai központjának igazgatója elmondta: a 2010-re vonatkozó adatok szerint rohamosan jelennek meg és terjednek a dizájner drogoknak nevezett szerek. Ezekből - vagyis az új hatóanyagokból - 18-at azonosítottak tavaly - tette hozzá. A dizájner drogok a kábítószerlistán szereplő tiltott anyagok apró változtatásaival előállított szerek.

Az igazgató szerint 2006 óta másfélszeresére nőtt a droghasználat a középiskolások körében. Négy év alatt másfélszeresére nőtt az amfetamin, valamint tovább nőtt a kannabisz (marihuána) használata - a dizájnerdrogok megjelenése mellett - a középiskolások körében. 

Még mindig marihuánát vásárolnak a legtöbben

 A legtöbben továbbra is a marihuána miatt kerülnek kórházba, de nőtt a stimulánsok okozta mérgezések száma is, viszont visszaszorultak a heroinmérgezéses esetek, s ezzel együtt csökkent a droghasználat miatti halálesetek száma.

Az ópiátok okozta mérgezések száma 2010-ben csaknem harmadával csökkent, ugyanakkor 28 százalékkal nőtt az amfetamin okozta és ötvenöt százalékkal a kannabisz okozta mérgezések száma - tette hozzá. Tavaly 17 illegális szer okozta haláleset történt, míg 2009-ben 31. A halálesetek túlnyomó részéért a heroin volt a felelős.

A legjelentősebb változás 2010-ben a mefedron és a hozzá hasonló szintetikus vegyületek megjelenése volt. Ezek - de főleg az akkor még legális mefedron - népszerűsége néhány hónap alatt meghaladta az amfetaminét, méghozzá úgy, hogy az amfetaminlefoglalások száma sem csökkent - mondta. A mefedron január 1-től van tiltólistán.

A még legális drogok piacán megfigyelhető az internetes terjesztés gyors fejlődése. A vizsgálat ideje alatt 19 honlapot azonosítottak, amelyek ezen szerek kereskedelmével foglalkozott - mondta az igazgat. A sajtótájékoztatón Téglásy Kristóf, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium főosztályvezetője elmondta, hogy a kormányzat intézkedéseket tesz az új drogok visszaszorításáért.

Mint mondta, már nemcsak a szórakozóhelyeken, az utcán, hanem az iskolákban is megjelentek ezek a szerek. Tavaly negyvennél is több új szer került a piacra, ezt a mennyiséget pedig a régi listába vételi rendszerrel már nem lehet követni.

Az új nemzeti drogstratégia mellett olyan szabályozás kialakítása is folyamatban van, amely kémiai hasonlóság alapján vonná ellenőrzés alá a különböző hatóanyag-tartalmú szereket. A minisztérium 9 új szer tiltólistára vételét kezdeményezte - mondta a főosztályvezető.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.