A diákok ötöde fogyasztott már valamilyen drogot

Minden ötödik iskoláskorú fiatal fogyasztott már életében valamilyen kábítószert - írta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Magyarország 2015 című kiadványában.

  • MTI
Shutterstock

A statisztikai hivatal kiadványában az olvasható: a Nemzeti Drog Fókuszpont 2015-ös jelentése szerint minden tizedik felnőtt és minden ötödik iskoláskorú gyermek vagy fiatal fogyasztott már életében valamilyen kábítószert, leggyakrabban kannabiszt, ecstasyt vagy amfetamint.

A használt szerek összetétele és az iskoláskorúak drogfogyasztása 2013-tól nagyon kedvezőtlen irányba fordult - írták. A szintetikus kannabinoidok (herbál) rövid idő leforgása alatt a második leggyakoribb pszichoaktív szerré váltak, népszerűségük az amfetaminéhoz hasonló. 2010 óta 108 új pszichoaktív szert azonosítottak, ebből 42-t 2014-ben.

Az iskolások leggyakrabban kannabiszt, gyógyszereket vagy gyógyszert és alkoholt együtt használnak kábítószerként. 1995 és 2003 között az iskolások körében a kábítószert kipróbálók aránya megnégyszereződött, a 2007-ben kezdődő kis csökkenés után pedig 2011-től újra jelentős növekedésnek indult.

Ugyanekkorra a fiúk és lányok közötti korábbi jelentős különbség - amely a fiúk túlreprezentáltságát mutatta - már nem volt kimutatható. A büntetőeljárás alternatívájaként működő elterelésen részt vevők 69 százaléka kannabiszt használt, a második helyen az amfetamin típusú stimulánsok álltak. Ez utóbbiakat a szakemberek különösen veszélyesnek tartják olcsóságuk és követhetetlenül változó összetételük miatt.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.