A baptisták veszik át az ország legjobb szakközépiskoláját

Szeptembertől a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működhet a váci Boronkay György Műszaki Középiskola...

  • MTI
Fazekas István

Szeptembertől a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működhet a váci Boronkay György Műszaki Középiskola, Gimnázium és Kollégium, miután a képviselő-testület a napokban hozzájárult a fenntartói jog átadásához - olvasható a Pest megyei város honlapján. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Boronkay áll a HVG szakközépiskolai rangsorának élén - erről itt olvashattok.

Tavaly decemberben a Váci Napló írt először arról, hogy bő két évvel ezelőtt már folytak tapogatózó tárgyalások két egyházzal az átvételről, de az ügy akkor megfeneklett. 

Később négy egyház került szóba, ám csak három vállalta volna, hogy átveszi az ország öt legjobb szakképző középiskolája között számon tartott Boronkayt. Végül az alkalmazotti közösség egy ellenszavazattal a Baptista Szeretetszolgálat mellett döntött, és az ezeregyszáz diák nevében szavazó szülőktől visszaérkezett csaknem ezer válasz közül is csak tizenöten voksoltak nemmel - emlékeztetett a lap. 

Ezt a véleményt szentesítette mostani határozatával a váci képviselő-testület, így az új tanévtől a Baptista Szeretetszolgálat működtetheti a népszerű középfokú intézményegyüttest.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.