A baptisták veszik át az ország legjobb szakközépiskoláját

Az alkalmazottak és a szülők szavazata alapján a következő tanévtől a Baptista Szeretetszolgálat működtetheti a váci...

  • eduline/mti
Fazekas István

Az alkalmazottak és a szülők szavazata alapján a következő tanévtől a Baptista Szeretetszolgálat működtetheti a váci Boronkay György Szakközépiskolát és Gimnáziumot - írta pénteki számában a Váci Napló. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Boronkay áll a HVG 2014-es szakközépiskolai rangsorának élén - részleteket itt találtok.

A cikk szerint két évvel ezelőtt már folytak tapogatózó tárgyalások két egyházzal az átvételről, de az ügy megfeneklett. Most négy egyház került szóba, ám csak három vállalta volna, hogy átveszi a Boronkayt - emlékeztet a lap.

Végül az alkalmazotti közösség egy ellenszavazattal a Baptista Szeretetszolgálat mellett döntött, az ezeregyszáz diák nevében szavazó szülőktől visszaérkezett csaknem ezer válasz közül is csak tizenöten voksoltak nemmel.

Ha mindenki korrektül áll az iskola szándékához, akkor jövő szeptemberben már a baptisták által fenntartott iskolában, a jelenleginél jobb feltételek mellett kezdődhet az új tanév - idézte Fábián Gábor igazgató szavait a helyi újság.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.