A Nemzeti Színház szervez versenyt középiskolásoknak

Idén harmadszor hirdeti meg "Nemzetiszínháztörténeti" vetélkedőjét a Nemzeti Színház. A vetélkedőre négyfős, 10-11.

  • Eduline
Wikipedia

Idén harmadszor hirdeti meg "Nemzetiszínháztörténeti" vetélkedőjét a Nemzeti Színház.

A vetélkedőre négyfős, 10-11. osztályos (13 évfolyamos iskolák esetében 12-edikes diákok is) csapatokat vár a színház.

Az internetes fordulókon a csapatoknak kreatív feladatokat kell majd megoldaniuk (filmet forgatni, plakátot tervezni, prezentációt készíteni stb.), a Nemzeti Színház és a Bánk bán történetével kapcsolatban.

A zsűrit neves színészek, és a tavalyi győztes csapat egyik tagja alkotja.

Jelentkezni február 26-ig lehet ezen az oldalon.

(OFI)

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.