Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Több mint 600 ezer diák kap ingyen tankönyvet a következő tanévre.

Több mint 600 ezer diák kap ingyen tankönyvet a következő tanévre. Az idén bevezetett tankönyvreform egyik legfontosabb célja, hogy néhány éven belül minden általános iskolás diák ingyenesen jusson hozzá a tankönyvekhez. Ez a következő években felmenő rendszerben valósul meg - közölte a köznevelési államtitkárság pénteken.
Idén szeptembertől az állam 90 ezer családnak nyújt jelentős segítséget azzal, hogy az első osztályos gyermekeik tankönyvcsomagjáért nem kell fizetniük. Ebben a tanévben már több mint 600 ezer diáknak - az első évfolyamosoknak és a rászorulóknak - jár az ingyen tankönyv.
A fennmaradó mintegy félmillió fizetős diák készpénzzel, átutalással, illetve a munkáltatótól igényelhető iskolakezdési utalvánnyal is fizethet. A tankönyvcsekk befizetési határideje augusztus 15-re módosult. A határidő lejárta után is lehetőség van kifizetni a tankönyvek ellenértékét, ebben az esetben a befizetés tényét a tankönyvek átvételekor kell igazolni.
Az idei tanévtől lényeges újdonság, hogy Könyvtárellátó Nonprofit Kft. terjesztési jutalékából a működési költségek után fennmaradó összeget az iskolák kapják meg könyvtáraik fejlesztésére.
A tankönyvterjesztés új rendszere biztosítja, hogy iskolakezdésre minden diák hozzájusson a tankönyvekhez. Ezzel a korábbi években elsősorban a kiadók és intézményfenntartók közötti elszámolási viták miatt sok probléma volt. Az új rendszer biztosítékot nyújt arra is, hogy a kiadók zökkenőmentesen, időben hozzájussanak a pénzükhöz - írta az államtitkárság.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.