Helyesírási teszt: ezek a szavak még a legjobbakat is próbára teszik, nektek menni fog?
Ebből a tesztből kiderül, mennyire vagytok jók helyesírásból.
Ha januárban központi írásbelit írtok, most egy rövid kvízzel tehetitek próbára a tudásotokat.
Ebből a tesztből kiderül, mennyire vagytok jók helyesírásból.
Bár a kormány szerint visszaállították a pedagógusok sztrájkjogát, az érettségiző osztályokban továbbra is korlátozások vannak érvényben – hívta fel a figyelmet Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
A kamaszok biológiai órája másképp működik, mint a felnőtteké, ezért a korai iskolakezdés különösen megterhelő lehet számukra. Egy alváskutató és egy gyerekpszichológus szerint már azzal is sokat segíthetnének az iskolák, ha a nehezebb dolgozatokat és feleleteket nem az első tanórákra időzítenék.
Nemcsak az elavult könyvek jelentenek problémát az iskolai könyvtárakban, ugyanis sok helyen a tankönyvek is egyre nagyobb részt foglalnak el az állományból, miközben a könyvtárostanárok szakmai támogatása sem megoldott - hívja fel a figyelmet a Könyvtárostanárok Egyesülete.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).