Már közel 500 diák és dolgozó lett rosszul, miután megette a menzán az ebédet Budapesten

Feltehetően az étkeztetéssel összefüggő fertőzés miatt lett rosszul több száz gyerek a XIII. kerület több intézményében. Mindenhova ugyanaz a közétkeztető cég szállította az ebédet.

A Nébih közleményéből kiderült, hogy a Budapest XIII. kerületében működő több óvoda és iskola diákjai és dolgozói közül mintegy 470-en jelentkeztek hányásos, hasmenéses panaszokkal az ebéd elfogyasztása után. Közülük 47 gyermek kórházba is került. A közös bennük, hogy mindegyik intézménybe ugyanaz a közétkeztető viszi az ebédet.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, a Nébih, Budapest Főváros Kormányhivatala és a Pest Vármegyei Kormányhivatal kiemelt ügyként kezdték meg a helyzet kivizsgálását. Járványügyi vizsgálat indult, miközben az érintett főzőkonyha működését azonnal felfüggesztették. A helyszínen mintavétel történt, majd fertőtlenítőszeres nagytakarítás következett. A mintákat a Nébih laboratóriuma soron kívül elemzi.

A hatóságok az ételkészítés folyamatát, az ételek tárolását és szállítását, valamint a személyi és műszaki higiénia színvonalát is vizsgálják.

Az Eduline-on korábban beszámoltunk arról, hogy a XIII. kerületi önkormányzat péntekre saját forrásból biztosította az étkeztetést, a következő héten pedig máshonnan hozzák majd az ételt az iskolákba, óvodákba.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.