Középiskolai felvételi: itt nézhetitek meg, milyen eredményeket értek el az érettségin a kiválasztott iskolában

Ha nehéz kiválasztani, melyik középiskola legyen a cél a felvételin, érdemes ezt az információt is mérlegelni a döntésnél.

Középiskolai felvételi 2026: már elkezdték közzétenni a nyílt napok időpontjait

A középiskolai felvételi nem könnyű falat. Rengeteg szempont alapján lehet új iskolát választani a továbbtanuláshoz. Érdemes lehet megnézni

  • a lakóhely és az intézmény közti távolságot
  • az iskolában induló szakok fajtái
  • az ott tanuló diákok eredményeit

Gimnázium esetén fontos szempont lehet ugyanis, hogy az adott középiskolában tanuló diákok, milyen érettségi eredményeket szereztek az elmúlt években. Ennek pedig szerencsére könnyű utánajárni.

Ide kattintva az Oktatási Hivatal adatbázisában megnézhetitek évekre lebontva a különböző vizsgatárgyakból a diákok korábbi eredményeit.

 

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.