Egy héttel kitolták a HPV védőoltás igénylési határidejét az iskolákban

Eddig kérhetitek ingyenesen a humán papillomavírus elleni védőoltást.

  • Székács Linda

Szeptember 12 helyett egészen szeptember 18-ig igényelhető ingyenesen a 7. osztályos lányok és fiúk számára is HPV elleni védőoltás az iskolákban - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ a honlapján.

Eddig kell leadni az iskolában a szülői beleegyező nyilatkozatot, amit ide kattintva tölthettek le.

Azoknak, akik a jelentkezési határidő után jelentkeznek, fizetniük kell az oltásért, ami megvásárolható a gyógyszertárakban.

Mi a HPV?

Az NNK honlapja szerint a humán papillomavírus (HPV) a nőket és a férfiakat egyaránt érinti, a fertőzés pedig átvihető szoros fizikai kontaktus útján, ami daganatok kialakulásához vezethet.

A nők esetében ilyen a méhnyakrák, férfiak esetében pedig egyes fej-nyaki, szájgarati daganatok, a végbélnyílás daganata, valamint a hímvessző daganat is.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.