Büntetőeljárást indítottak a Palatinuson vízbefulladt hatéves kislány ügyében

A feltehetően görcsöt kapó kislányt egy fürdőző emelte ki a vízből.

  • Rodler Lili

Büntetőeljárás indult annak a hatéves kislánynak az ügyében, aki hétvégén fulladt bele a gyermekmedencébe Budapesten, a Palatinus strandon – tudta meg a 24.hu.

A BRFK sajtóosztálya a hírportál megkeresésére közölte, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya kiskorú veszélyeztetés bűntett gyanúja miatt indított eljárást az ügyben.

Péntekig zárva lesz a párkányi fürdő, ahol agyevő baktériummal fertőződhetett meg egy 11 éves kisfiú

A tragédia szombat délután történt, korábbi nyilatkozatok szerint a kislány az egyik pillanatban még önfeledten játszott a gyerekmedencében, aztán egyszer csak eltűnt a vízben. Feltehetően görcsöt kaphatott és nem tudott kiemelkedni a vízből. Egy fürdőző vette észre, aki azonnal kiemelte, a majd az egyik úszómester rögtön megjezdte az újraélesztést, míg a társa elfutott defibrillátorért. Közben értesítették a mentőket is.

Rohamkocsi és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre. A mentősök két órán keresztül küzdöttel a gyerek életéért, de sajnos már nem lehetett segíteni rajta, a helyszínen életét vesztette.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.