szerző:
Székács Linda
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A gyerekre a gondnok talált rá, aki azonnal közbeavatkozott.

Egy nyakba akasztható menzakártyával felakasztotta magát egy diák a szegedi Zrínyi Ilona Általános Iskolában kedden - írja a DélMagyar.

A lap értesülései szerint kedd délelőtt több rendőr és mentőautó érkezett az iskolához, ahonnan egy személyt hordágyon szállítottak el. A történekről sem a hatóságok, sem az intézmény nem adott tájékoztatást, az utóbbi teljes hírzárlatot rendelt el. A szülők is a gyerekeiktől értesültek az iskolában történtekről.

Egy diáklány később a lapnak azt mondta; egy felsős fiú kísérelt meg öngyilkosságot azzal, hogy egy másik diáktól kölcsönkért menzakártyával felakasztotta magát a mosdóban. A felső tagozatos gyerekre az intézmény gondnoka talált rá, aki azonnal közbeavatkozott.

 

A fiú állapotáról egyelőre semmit sem tudni. A diákokat nem tájékoztatták arról, hogy az eset bármilyen hatással lenne az iskola működésére, így a tanítás feltehetően zavartalanul zajlik az intézményben szerdán is.

Ha úgy érzed segítségre van szükséged, hívd a krízishelyzetben lévő 24 év alattiaknak rendszeresített, ingyenesen hívható 116-111 telefonszámot (országosan hívható napi 24 órában, körzetszám nélkül, névtelenül és ingyenesen)! Ha 24 éves elmúltál, akkor keresd a Kék Vonal felnőttek számára fenntartott segélyvonalát, a 116-000-át. Az alapítványt online is eléred a www.kek-vonal.hu weboldalon keresztül, ahol az anonim chatszobában vagy e-mail felületen írásban is kérhetsz segítséget.

Amennyiben másvalakiért aggódsz, ezt az oldalt érdemes megnézned, vagy keresd meg a Kék Vonal Alapítványt online.

http://www.ongyilkossagmegelozes.hu/