Nem engedték vacsorázni, beragasztották a száját és fakanállal verték otthon a 10 éves üllői kislányt

A kislányt volt, hogy fakanállal úgy megverte az édesanyja, mert a többi gyerekkel az utcán játszott, hogy a combjain nyoma maradt.

A Monori Járási Ügyészség vádirata szerint a kislány anyja már a gyerek születésekor sem volt együtt a vérszerinti apával. A nő 5 évvel később elősör élettársa, majd felesége lett egy másik férfinak. A család a kislány nagymamájával együtt Üllőn lakott. Az új apuka igaz a nevére vette a gyereket, de ridegen bánt vele. Az anya pedig, hogy a férfi ne forduljon el tőle, mindenben a párja oldalán állt, így a kislányától is elhidegült.

A gyerek egyedül a nagymamával volt bizalmi viszonyban. Azonban amikor 2020-ban megszületett a féltestvére, még rosszabb helyzetbe került, mert még a nagymamája is elköltözött.

Ezután többször előfordult, hogy a férfi az anya biztatására kézzel vagy fakanállal verte, de arra is volt példa, hogy beragasztották a száját, hogy ne beszéljen.

A pár szerint az egyébként normál testalkatú kislány kövér volt, így előfordult, hogy nem engedték vacsorázni, illetve lelakatolták a hűtőszekrényt.

- olvasható a vádiratban.

Amikor a pár a közös gyereküknek ajándékokat és édességet vett, a kislány soha nem kapott semmit. Ezen kívül a gyereket rendszeresen futtatták az udvaron, mert azt mondták neki, hogy túlsúlyos, de arra is volt példa, hogy a házból is kizárták. Előfordult, hogy a gyerek azért kapott fakanállal édesanyjától, mert az utcán játszott más gyerekekkel. Ez nyomot is hagyott a kislány combjain. Ezeken kívül vele takarítatták az udvart és rendszeresen szórakozásból megalázták.

Amint a jelzőrendszer észlelte a bántalmazás nyomait, a gyereket kiemelték a családból és nevelőszülőknél helyezték el. A házaspárral szemben az ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette, az anya ellen továbbá védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt is vádat emelt.

Hogy mennyire nehéz kiszúrni, hogy ha egy gyereket otthon bántalmaznak és a pedagógus akár 2 év börtönt is kaphat, ha egy ilyen esetet nem jelez időben, azzal részletesen az alábbi cikkünkben foglalkoztunk:

 

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.