Ezek a topgimnáziumok már közzétették a végleges felvételi jegyzéküket
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Szeptember 13-ig jelentkezhetnek a középiskolák tanulói az idei OKTV-re. Mutatjuk, mit érdemes tudni a versenyről.
Az Oktatási Hivatal nemrég közzétette a köznevelésért felelős miniszter által meghirdetett Országos Középiskolai Tanulmányi Versennyel (OKTV) kapcsolatos tudnivalókat.
Ki jelentkezhet a versenyre?
Az OKTV-re a végzős vagy tizenegyedikes középiskolás diákok jelentkezhetnek abban az intézményben, amellyel tanulói vagy vendégtanulói jogviszonyt létesítenek.
A diákok – a versenyidőpontok és a kategóriák figyelembevételével – tetszőleges számú tantárgy versenyére jelentkezhetnek. Azonban egy tantárgy versenyének – a digitális kultúra kivételével – csak egy kategóriájában versenyezhetnek.
Hogyan lehet jelentkezni?
A versenyre a jelentkezéseteket az iskolátok igazgatójánál kell benyújtani szeptember 13-áig, amit az OKTV adminisztrációs rendszerében kell rögzíteniük szeptember 20-ig.
Miből áll a verseny?
A versenyek 2 vagy 3 fordulósak, és egy, két, illetve három kategóriában zajlanak. Egy-egy forduló írásbeli, szóbeli és gyakorlati feladatok teljesítéséből állhat.
A háromfordulós versenyek esetében:
A kétfordulós versenyeknél:
Milyen tantárgyakban lehet versenyezni?
Pályázatos tantárgyak esetében: dráma, földrajz, magyar nyelv, mozgóképkultúra és médiaismeret, művészettörténet, történelem és vizuális kultúra közül választhatnak a jelentkezők.
A nem pályázatos tantárgyak listája:
A teljes versenykiírást innen tudjátok letölteni.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.
Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának Autizmus Spektrum Pedagógiája (ASP) szakirányán dolgozó valamennyi oktató felmondott, és 2026. augusztus 31-ével távozik az intézményből. A döntést közös Facebook-bejegyzésben jelentették be, amelyben túlterheltségről, intézményi nehézségekről és erős nyomásról írtak.
Többen is jelezték, hogy nem tudják letölteni az érettségi feladatsorokat az Oktatási Hivatal weboldaláról. Hétfőn kezdődik az érettségi időszak, sokan pedig éppen az utolsó pillanatos felkészülés közben szembesültek a hibával.
@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
Május 4-én veszi kezdetét a tavaszi érettségi szezon. Országszerte több mint 148 ezer diák ad számot tudásáról csaknem 1200 helyszínen.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.