Ekkor lesznek a központi felvételi vizsgák a 2024/25-ös tanévben

Érdemes már most felírni a dátumot, ha a következő tanévben középiskolába felvételiztek.

  • Székács Linda

2025. január 18-án 10 órától tartják a központi írásbeli felvételi vizsgákat azoknak a diákoknak, akik a 2024/25-ös tanévben hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumba, vagy kilencedik osztályba készülnek, és az írásbeli felvételi megírása követelmény azokban az iskolákban, ahová jelentkeznek.

A központi írásbeli felvételire 2024. december 2-ig lehet majd jelentkezni.

Azok, akik valamilyen alapos indok miatt lemaradnak a január 18-án tartott vizsgáról, a január 28-án tartott pótnapon írhatják meg.

Fontos, hogy a középfokú felvételi eljárás során a központi írásbeli vizsgára jelentkezés nem „váltja ki” vagy „helyettesíti” a középfokú iskolákba történő jelentkezést, aminek 2025. február 20. a határideje. A szóbelik 2025. március 3 és március 20. között lesznek.

 

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.