A korábbi tankerületi szakmai vezető érkezhet a jászapáti iskola augusztusban felmentett igazgatója helyére

Tavasz Ferencet, a Jászapáti Általános Iskola igazgatóját augusztus 6-án mentette fel a Belügyminisztérium. Utódja Mészárosné Vas Márta, a Jászberényi Tankerület korábbi szakmai vezetője lehet.

  • Székács Linda

Mészárosné Vas Márta, a Jászberényi Tankerületi Központ szakmai vezetője július 17-én lemondott a megbízásáról. Ő válthatja Tavasz Ferencet a Jászapáti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola élén - írja a Szol24.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, augusztus 6-i hatállyal a Belügyminisztérium felmentette a megbízása alól Tavasz Ferencet, az említett jászapáti iskola igazgatóját. Bár érdeklődtünk az okokról, az illetékes tankerület igazgatója nem árulta el, miért menthették fel az intézményvezetőt. Kérdéseinkre válaszul Zsemberi Zoltán tankerületi igazgató azt írta;

"A 2024/25-ös tanév előkészítése folyamatban van. A Tankerületi Központ megteszi a szükséges lépéseket, hogy az oktató-nevelő munka zavartalanul induljon el szeptemberben. Az új igazgató kinevezéséig az SzmSz szerint illetékes helyettes vezeti az intézményt. Az igazgatói pályázat kiírása ősszel várható."

A Szol24 és lapunk is több egymástól független forrástól úgy tudja; az iskola élére a lemondott tankerületi szakmai vezető, Mészárosné Vas Márta érkezhet, aki egyébként a 2024-es önkormányzati választásokon a Jászapátitól körülbelül 30 kilométerre található Jánoshidán a polgármesteri címért is indult.

Illés Gergő, Jászapáti októberben hivatalba lépő polgármestere a hirtelen jött igazgatóváltással kapcsolatban a Szol24-nek azt mondta; szeptember közeledtével egy ilyen jellegű váltás "nem szolgálja a tantestület és a jászapáti gyermekek nyugodt tanévkezdését."

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.