Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Két ezüstéremmel érkeztek haza.
Két ezüstérmet szerzett a magyar csapat a Nemzetközi Nyelvészeti Diákolimpián - közölte a HUN-REN Nyelvtudományi Kutatóközpont szombaton az MTI-vel.
Július 23. és 31. között rendezték meg a 21. Nemzetközi Nyelvészeti Diákolimpiát Brazíliavárosban, ahol Magyarországot két csapat képviselte. Két ezüstöt is hazahoztak: a 11. osztályos Virág Máté Gergely (Eötvös József Gimnázium) és az idén érettségizett Virág Rudolf (Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium) szerzett egy-egy érmet.
Az egyéni versenyben öt egzotikus nyelv működési elvének egy-egy részletét kellett megfejteni, mint például a csukcs-kamcsatkai nyelvcsaládhoz tartozó korjákét vagy az ausztráliai pama-nyunga nyelvcsaládhoz tartozó yanyuwa nyelvét, a csapatverseny pedig egy lexikostatisztikai feladat volt.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.