Fejenként 100 ezer forintot költ a kormány a határon túli gyerekek iskolakezdésének támogatására

Bár az országhatáron belül is egyre nő a segítséget kérő családok száma, miközben a határon túli gyerekek támogatását a kormán a négyszeresére emelte, itthon még mindig csak a néhány ezer forintos iskolakezdési támogatásra számíthatnak.

  • Székács Linda

A kormány tavalyi döntése alapján a korábbi összeg négyszeresét, gyerekenként százezer forintot kapnak azok a határon túl élő családok, akik magyar iskolába íratják a gyerekeiket. Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerint a támogatás az óvodától a diplomaszerzésig jár a határon túli gyerekeknek.

Az RTL Híradónak nyilatkozó L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány alapítója szerint ugyanakkor a Magyarországon élő családok már június végén elkezdenek azon aggódni, hogy hogyan fogják beiskolázni a gyerekeiket, ami fejenként akár 25-30 ezer forint, elsős gyerek esetén annál jóval több is lehet.

Már június végétől elindulnak a kérések, naponta csöng a telefon, hogy segítséget kérnek, mert nagy teher a szülőknek. Ez látszik abból, hogy évről évre növekszik azoknak a száma, akik hozzánk fordulnak

- nyilatkozta a gyerekszegénység ellen küzdő alapítvány alapítója.

L. Ritók szerint az alapítvány körülbelül 20 éve oszt tanszercsomagokat a magyar gyerekeknek, jellemzően cégek és magánemberek felajánlásaiból. Eközben a magyar kormány az eddigi kérelmek szerint körülbelül 23,7 milliárd forintot fizet majd ki a magyar költségvetésből a határon túl élő gyerekek tanévkezdési támogatására.

A híradó kérdésére küldött válaszukban azt írták; a Magyarországon élő családok is számos támogatást kapnak a kormánytól, és a munkáltatók, valamint az önkormányzatok is nyújtanak beiskolázási támogatásokat.

Az utóbbiak összege egyébként gyerekenként jellemzően mindössze 5-10 ezer forint.

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.