Meghalt a 13 éves fiú, akit újra kellett éleszteni egy iskolai kiránduláson Komáromban

A gyereket mentőhelikopterrel vitték kórházba, de az életét már nem tudták megmenteni.

Az RTL Híradó értesülései szerint a 13 éves Áron múlt héten hétfőn iskolai kiránduláson volt a komáromi szabadidőparkban, és az egyik medencében azt játszotta a barátaival, hogy ki tud tovább a víz alatt maradni. A gyerekek akkor vették észre, hogy baj van, amikor Áron percekig mozdulatlanul maradt a víz alatt. Rögtön segítséget kértek.

Először az úszómester sietett a fiúhoz, aki ekkor már nem lélegzett, ezért elkezdte az újraélesztést, nem sokkal később pedig az esetkocsi, és a mentőhelikopter is megérkezett.

Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője a Híradónak azt mondta, hogy a helyszínen sikerült a fiú keringését újraindítani, majd utána légi úton kórházba szállították. A gyors beavatkozás ellenére azonban a gyerek néhány nap múlva meghalt. A család még el tudott búcsúzni a fiútól, de Áron édesanyja nem érti, hogy kerülhetett úszni nem tudó fia a majd 2 méter mély medencébe.

Az eset után a szabadidőpark vizsgálatot rendelt el, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-Főkapitányság pedig foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt indított bűntetőeljárást.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.