Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Szén-monoxid mérgezés gyanújával vitték el a gyerekeket a mentők.
Szerda délelőtt több 10 év körüli gyerek hányingerre és szédülésre kezdett panaszkodni egy budaörsi iskolában, így a pedagógusok a mentők segítségét kérték – olvasható az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán.
Az időben érkezett segítségnyújtásnak köszönhetően a mentők végül 7 gyereket szállítottak CO-mérgezés gyanújával, stabil állapotban kórházba.
A mentősök néhány percen belül kiértek a helyszínre, ahol táskájukon megszólalt a szén-monoxid jelző, ami egyértelművé tette a panaszok okát. A mentők így a társszervek segítségét kérték, akik azonnal kiürítették az iskolát, majd megkezdték a diákok ellátását.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.