Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az OECD országai közül Magyarországon a legmagasabb az iskolaelhagyók aránya.
A 2012-es iskolakötelezettség leszállításának hatására az iskolát korán elhagyók nem tudtak elhelyezkedni a munkaerőpiacon, cserébe megnőtt a szegények között a leányanyák száma – állítja egy friss, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézeténél megjelent tanulmány, amit a G7 ismertetett.
Annak eredményeképpen, hogy az iskolakötelezettség módosítását bevezették 2012-ben, már nem kötelezhetőek a diákok az érettségi megszerzésére. Emiatt az elmúlt 15 évben az OECD országai közül Magyarországon nőtt a legnagyobbat az iskolaelhagyók aránya.
Amíg 2005-ben ez az arány csak enyhén volt magas, addig mostanra már a uniós és V4-es viszonylatban is nagyon magassá vált.
2005 és 2021 között 5 százalékponttal, 8-ról 13 százalékra nőtt az iskolaelhagyók aránya Magyarországon, ami egyedülálló jelenség az OECD-országok között.
Anyagilag is megéri továbbtanulni
A továbbtanulás minden felmérés szerint kifizetődő lenne, ugyanis sokkal könnyebben találnak munkát azok, akik magasabb képzettséggel rendelkeznek. A csak 8 általánost végzettek átlagkeresetéhez képest az érettségizettek vagy szakképesített munkások 30 százalékkal keresnek többet.
A problémát azonban a korhatár korábbi visszaállítása sem oldaná meg, mivel az előző, 18 éves korig tartó iskolakötelezettség sem tudta növelni a középfokú végzettséghez jutás esélyét. Az iskolakötelezettség 16 éves korra való leszállításakor a kormány azzal érvelt, hogy hiába fizetődik ki a tanulás, az oktatás költségei is magasak. Így aki amúgy sem szeretne érettségit, az inkább dolgozzon.
A Munkaerőpiac 2022 című kiadványa szerint ezzel a változtatással „a diákok esélye a lemorzsolódásra közel 70 százalékkal nőtt, a közfoglalkoztatásba kerülés esélye majdnem duplázódott, a “passzívvá” válás (foglalkoztatásban, oktatásban vagy képzésben sem vesz részt) esélye másfélszereződött” – írja a 7G.
A felmérés szerint mindemellett az elsődleges munkaerőpiacon való foglalkoztatás esélye nem nőtt. Azonban majdnem 30 százalékkal emelkedett a fiatalon gyereket vállaló nők száma.
A kiadvány szerint ezek a hatások főként a hátrányos helyzetű tanulók között figyelhetőek meg. Főleg olyan településeken erősebbek, ahol amúgy is alacsony a foglalkoztatási ráta, és azon diákok között, akik a matematikai kompetenciateszteken az átlagnál gyengébben teljesítenek.
A gyermekvállalás valószínűsége szintén a hátrányos helyzetű csoportokban nőtt meg jelentősen.
“Tanulmányunk legfontosabb következtetése, hogy az iskolakötelezettség korhatárának csökkentése úgy növelte meg a lemorzsolódás esélyét, hogy az iskolából kikerülő fiatalok (legalábbis rövid távon, 16–18 éves koruk között) nem tudtak beilleszkedni a munkaerőpiacra”, összegezték a kutatók. Ezen túl a társadalmi egyenlőtlenség növelése az intézkedés egyetlen közösségi következménye.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.