Az elitgimnáziumokban is csak azért van szakos tanár, mert nyugdíjasokat foglalkoztatnak

Egy a neve elhallgatását kérő iskolaigazgató szerint míg korábban nem kellett a létszám miatt aggódni, manapság már a nyári szünet tanárvadászattal telik.

  • Székács Linda

„Nekik már nem lenne szabad a rendszerben lenniük, de nélkülük nem lenne szaktanár itt sem” - nyilatkozta a hvg360-nak egy a középiskolai rangsorok alapján kiemelten jól teljesítő gimnázium igazgatója az iskolákat érintő pedagógushiánnyal kapcsolatban.

A neve elhallgatását kérő intézményvezető szerint míg korábban megválogatták, hogy ki taníthat az intézményben, ma már esetleg csak a magyar és történelem szakos pedagógusok esetében tehetik ezt meg, a reáltantárgyak és idegen nyelvek esetében nincs választási lehetőségük, sőt, az intézményben az angol nyelv oktatását csak egy egyetemi hallgató foglalkoztatásával tudták megoldani.

„A tanároknak nem most lett elegük, évek óta zajló folyamat, hogy év végén többektől elköszönünk. Van, aki a pályán marad és átmegy egyházi fenntartású iskolába, ahol a fenntartó magasabb bért tud nekik biztosítani” - magyarázta.

Egy másik - szintén elitiskola - igazgatója szerint ezeknek az iskoláknak az szerencséjük, hogy a presztízsük és a motivált diákok miatt nagyobb a vonzóerejük. Ennek ellenére, míg két évvel ezelőtt nem kellett aggódnia a felmondások és a tanári kar létszáma miatt, mostanra már minden nyáron "tanárvadászat zajlik".

Van olyan iskolaigazgató, aki azt mondta, már alig tud a szülők szemébe nézni, hiszen azt ígérte nekik, hogy az intézményében a diákok magas szintű képzésben részesülhetnek. Ehhez képest a tanárhiányt helyettesítésekkel oldják meg, a foglalkoztatott tanárok kiégtek, a fizikát vagy matematikát pedig szakos tanárok helyett mérnökök tartják, ezt azonban a státusztörvény életbe lépése miatt csak decemberig tehetik meg. Azt egyelőre nem tudni, hogy a második félévben mi lesz. Megoldást az jelenthetne, ha a státusztörvény miatt felmondott tanárokat óraadókként visszafoglalkoztathatnák, ezt viszont a tankerület nem engedi, a Klebersberg Központ pedig egyelőre érdemben nem reagált.

„A státusztörvénnyel kidobtunk az ablakon rengeteg szakembert” - tette hozzá az intézményvezető.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.