Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Nahalka István oktatáskutató számításai szerint van olyan település, ahol az egyházi iskolában alig néhány százalékos a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű diákok aránya. Ugyanez a szám az állami fenntartású intézményben 80-90 között mozog.
Az Európai Parlament felszólította az uniós tagállamokat - így a magyar kormányt is -, hogy sürgős intézkedésekkel számolják fel az iskolai szegregációt. Ugyanis az elmúlt egy évtizedben annak ellenére sem javult a roma tanulók oktatása, hogy más tagállamok mellett Magyarország is jelentős összegű uniós támogatást kapott erre a célra. Ennek kapcsán be is nyújtottak egy törvényjavaslatot, amelynek értelmében 10 százalékkal csökkenteni kell azoknak az általános iskoláknak a költségvetési támogatását a több iskolával rendelkező településeken, amelyben a hátrányos helyzetű tanulók aránya:
Hogy a törvény mikor lép életbe azt egyelőre nem tudni. Ugyanakkor azt is érdemes kiemelni, hogy a javaslat arra nem tér ki, hogy az elvont 10 százalékot megkapná-e a hátrányos helyzetű diákokkal foglalkozó iskola, vagy emiatt kapna többlettámogatást.
A javaslat kapcsán Nahalka István oktatáskutató érdekes számításokat végzett, amit a G7 szúrt ki. Ebből kiderült, hogy a feltételeket úgy szabták meg, hogy az általános iskolával rendelkező települések 10 százaléka vizsgálható csak egyáltalán a törvény szempontjából. A 2022-es adatok alapján 23 település 38 iskoláját kellene emiatt megbüntetni, ami a törvény hatálya alá tartozó oktatási intézmények csupán 1-2 százaléka. De jól látszik, hogy ezeken a településeken mekkora társadalmi különbség van az iskolák között.
Csak néhány példa:
A számításokból kiderül, hogy a legnagyobb különbségek főleg kisvárosokban fordulnak elő, huszen a 23 érintett település közül 17-nek a lakosságszáma mozog ötezer és húszezer között. A legtöbb érintett település Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében van.
Általában az egyházi iskolákban alacsonyabb a hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók aránya. Az egyházi intézmények közül a nagyjából 130 telephelyen működő református iskolák 20 feladatellátási helyén túlzottan alacsony az arány. A 270 általános iskolát fenntartó katolikus egyház esetében csak 5 feladatellátási hely érintett.
Összességében megállapítható, hogy a törvény főleg a speciális jogi és anyagi helyzetben lévő egyházi iskolákat büntetne.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.