Füvet, kavicsot és homokot tömtek osztálytársuk szájába – vádat emeltek a két borsodi iskolás ellen

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt két fiatalkorú ellen, akik miatt osztálytársuk életveszélyes állapotba került.

2022 márciusában a két vádlott egy borsodi iskola udvarán a játék során lefogták az osztálytársukat, akit a földre vittek és hanyatt fekvő helyzetben tartottak. Eközben egy gyermekkorú társuk a szájába füvet, kavicsot és homokot öntött, amit a sértett lenyelt – közölte az ügyészség.

A vádirat szerint a két fiatalkorú és a gyermekkorú társuk először egy másik iskolatársukat próbálta meg lefogni, ám a kiskorú fiúnak sikerült elfutnia. Ezt követően mentek oda a sértetthez. A bántalmazott fiú nem szólt sem a tanárainak, sem a szüleinek a örténtekről, mert szégyellte az esetet. Azonban a következő napokban egyre rosszabbul érezte magát, ezért a szülei orvoshoz vitték, ahonnan kórházba került, és két műtéten is átesett.

A megbetegedést a fiú szervezetébe került idegen anyag okozta, ami közvetlenül életveszélyes állapotot eredményezett. Az ügyészség szerint "életét a szakszerű egészségügyi ellátás mentette meg." A cselekmény, és az azt követő gyógykezelés a gyermek számára pszichés traumát is okozott.

Az ügyészség a büntetlen előéletű fiatalkorú vádlottakkal szemben próbára bocsátást indítványozott, egyidejű pártfogó felügyelet elrendelésével és külön magatartási szabály előírásával – írták meg a sajtóközleményben.

 

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.