Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A pedagógusok a következő napokban kapják kézhez a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. A Pedagógusok Szakszervezete szerint aláírás előtt ezeket érdemes megfontolni.
A következő napokban kézhez kapjátok az új munkaszerződésetekről szóló tájékoztatást.Mindenkinek azt javasoljuk, hogy a...
Posted by Pedagógusok Szakszervezete PSZ on Tuesday, September 12, 2023
Egy nyugdíj előtt álló, államilag is kitüntetett pedagógus a hvg360 szerkesztőségének úgy nyilatkozott, már megkapta a státusztörvény alapján írt új szerződését, ami átolvasva rájött, alig fog többet keresni, mint a pályákezdő kollégái. Az említett pedagógus eddig nettó 312 ezer forintot keresett, január elsejétől viszont az új jogállási törvény szerint - ami többek között magasabb pedagógusbéreket ígért - mindössze 18 ezer forinttal nő majd a pótlékok nélküli alapfizetése, és a pótlékokkal együtt is csak további néhány ezer forinttal lesz magasabb a bére, amivel a legfőbb probléma, hogy a pótlékokat bármikor visszavonhatja a tankerület.
Azoknak a pedagógusoknak, akik nem fogadják el az új szerződést 2023. szeptember 15 és 29 között kell írásban nyilatkoznia, amit később nem vonhatnak vissza.
Fontos tudni, hogy a jogviszonyukról lemondó pedagógusok végkielégítésre lehetnek jogosultak.
Ennek összege
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.