Pukli István: „A tűzoltás nem azonos az oktatásirányítással”
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
Minden kórházba szállított sérült 2000 után született, kettejük állapota még kritikus.
Még szökésben van a BBC meg nem erősített információi szerint az a férfi, aki csütörtök este nyitott tüzet egy autóból egy iskolaudvaron álló csoportra Belgrádtól mintegy hatvan kilométerre, Mladenovac településen. A lap azt írja, hogy a férfi egy mozgó autóból lőtt ki a csoportra. A támadásban legalább nyolc ember meghalt és tízen megsérültek.
A BBC azt írja, hogy a lövöldözés valamennyi sérültje fiatal, mindannyian 2000 után születtek. Két kórházba szállított sérült, egy 21 és egy 23 éves fiatal állapota kritikus.

A szerb média beszámolói szerint pénteken hajnalban hatalmas rendőri kontingens érkezett Mladenovac és Dubona falvakba és azok környékére, a hatóságok szerint az elkövető ugyanis még mindig a közelben lehet. Helyszíni beszámolók szerint a rendőrök ellenőrzőpontokat állítottak fel, és minden azokon áthaladó autós igazoltatnak. A levegőben helikopterek és drónok keringenek.
A helyi média szerint a támadást egy húszéves férfi követte el egy automata fegyverrel.

A hírek szerint péntek hajnalban a térségbe utazott Aleksandar Vulin, a szerb Biztonsági Hírszerző Ügynökség vezetője, valamint Danica Grujičić egészségügyi miniszter is.
Szerbiában napokon belül ez a második iskolai lövöldözés: kedden Belgrád egyik elitiskolájában nyitott tüzet egy mindössze 13 éves fiú apja pisztolyával, nyolc embert megölt, hetet pedig megsebesített.
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója a státusztörvény miatt hagyta el a tanári pályát 2023-ban. Szeptembertől egy miskolci gimnáziumban tér vissza a tanterembe.
A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.
„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Miközben volt olyan képzés, ahová 500 pont kellett, és olyan is, ahová 177 ponttal be lehetett kerülni, több száz meghirdetett képzés végül nem indult el a 2026-os pótfelvételin.
Összeszedtük, mit kell elintéznetek a sikeres pótfelvételi után.
A kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár Kecskeméten és Szolnokon beszélt az előttük álló közös munkáról.
Miközben arra pontos előírás vonatkozik, hány foknak kell lennie legalább a tantermekben, felső hőmérsékleti határ jelenleg nincs az iskolákban - ezzel kapcsolatban sürget most változást a Tanítanék Mozgalom.