Pukli István: „A tűzoltás nem azonos az oktatásirányítással”
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
Az oktatási miniszter szerint a lövöldözés a „a filmek, a számítógépes játékok és az úgynevezett nyugati értékek terjedése tehető felelőssé”.
Háromnapos gyászt hirdetett a szerb kormány, miután egy hetedikes tanuló szerdán lelőtte nyolc diáktársát, valamint az iskolája biztonsági őrét. Az ámokfutó diák mellettük további hat diákot és egy tanárt is megsebesített.
A kórházi tájékoztatás szerint a sebesülteket ellátták, egyikük viszont még életveszélyes állapotban van.
A belgrádi rendőrfőkapitány tájékoztatása szerint a 14 éves fiú nem sokkal a tanítás kezdete után lőtt rá édesapja pisztolyával a diákokra, a tanárokra és az iskola biztonsági személyzetére.
A fiatalkorú fiút a rendőrök elfogták.
A tájékoztatás szerint a fiú legalább egy hónapja szervezte a támadást, az iskolába pedig szerdán a 9 milliméteres fegyveren kívül egy kisebb pisztolyt, négy Molotov-koktélt, és három töltött tárat is magával vitt.
A fiúnál ráadásul találtak egy listát is azoknak a diákoknak a nevével, akiket lelőni tervezett, illetve egy tervet is, amiben az iskola alaprajza és a tantermek elhelyezkedése is szerepelt. A nyomozás során az is kiderült, hogy a fiú azért a szerdai napot választotta a lövöldözésre, mert osztályának aznap első órája történelem volt, a töriórákhoz használt tanterem pedig az a terem, ami a legközelebb van az iskola bejáratához.
A helyi hatóságok szerint ilyen tömegmészárlás Szerbiában még nem történt.
A rendőrség a fiú apját is őrizetbe vette, aki azt mondta: több fegyvere is van, mindegyikre van engedélye is. A férfi vallomásában hozzátette: a fegyvereket egy kombinációs zárral rendelkező széfben tartja, arról viszont nem tudott, hogy a fia ismerheti a széf kombinációját. A rendőrség közölte: a fiatalkorú elkövető és apja gyakran járt együtt lőterekre gyakorolni.
Az iskola diákjai és szülei a helyi sajtónak azt nyilatkozták, hogy az elkövető szorgalmas tanuló volt, nem zaklatták az iskolában, korábban pedig nem látták rajta egyetlen pszichológiai rendellenesség jelét sem – ezt pedig a belgrádi rendőrfőkapitány is megerősítette.
A lövöldözés miatt rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Branko Ruzic oktatási miniszter, aki – amellett, hogy péntektől vasárnapig háromnapos gyászt hirdetett – azt mondta, szerdán már egyetlen órát sem fognak megtartani az ország egyik iskolájában sem.
Branko Ruzic szerint az ilyen támadásokért nagyrészt „a filmek, a számítógépes játékok és az úgynevezett nyugati értékek terjedése tehető felelőssé”.
Ruzic hozzátette: a fordulatra lesz szükség a szerb oktatási rendszerben, hogy az ilyen esetek ne váljanak általánossá.
Az oktatási dolgozókat tömörítő egyik szerbiai szakszervezet teljes munkabeszüntetést jelentett be a következő napokra. A szakszervezet tagjai közölték: a tanárok jelenleg nincsenek biztonságban, ezt bizonyította szerdai eset is, hiába követelték eddig többször is, hogy az iskolák bejáratánál legyen komolyabb a biztonsági ellenőrzés.
A kilencvenes évek háborúi után a lakosságnál rengeteg fegyver maradt: Szerbiában száz lakosra átlagosan negyven lőfegyver jut. Iskolai lövöldözések viszont nagyon ritkán fordulnak elő az országban.
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója a státusztörvény miatt hagyta el a tanári pályát 2023-ban. Szeptembertől egy miskolci gimnáziumban tér vissza a tanterembe.
A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.
„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Miközben volt olyan képzés, ahová 500 pont kellett, és olyan is, ahová 177 ponttal be lehetett kerülni, több száz meghirdetett képzés végül nem indult el a 2026-os pótfelvételin.
Összeszedtük, mit kell elintéznetek a sikeres pótfelvételi után.
A kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár Kecskeméten és Szolnokon beszélt az előttük álló közös munkáról.
Miközben arra pontos előírás vonatkozik, hány foknak kell lennie legalább a tantermekben, felső hőmérsékleti határ jelenleg nincs az iskolákban - ezzel kapcsolatban sürget most változást a Tanítanék Mozgalom.