"Hétigenes akció": népszavazási kezdeményezést nyújtottak be a diákok és pedagógusok

A hét oktatási kérdésből álló országos népszavazási kezdeményezést már be is nyújtották a Nemzeti Választási Irodának (NVI). Többek között a státusztörvénnyel, Pintér Sándor, belügyminiszter leváltásával és a sztrájkjoggal kapcsolatos kérdésekről szeretnének szavazást.

  • Tornyos Kata

Május harmadikán újabb tüntetést szerveztek a diákszervezetek a fővárosba. Először az Alkotmány utcáig vonult a tömeg, ahol Pintér Sándor maszkban felszólaló diákok jelentették be, hogy hét kérdésből álló népszavazási kezdeményezést nyújtottak be. "Hiszünk abban, hogy ez majd összefogja az embereket" - nyilatkozta Mihalics Lili, a tüntetés egyik szervezője az Eduline-nak.

Ezeket szeretnék elérni az "Egyetért-e Ön azzal, hogy" kezdetű kérdésekkel:

  • Mondjon le Pintér Sándor,
  • Töröljék el a státusztörvényt,
  • A köznevelési és szakképzési intézmények vezetőit csak a diákönkormányzat és a szülő közösség, a nevelőtestület, az intézményben működö szakszervezet, valamint a közalkalmazotti tanács véleményezése után, indolokási kötelezettség mellett nevezhessék ki,
  • Legyen vagyoni helyzettől és vallási hovatartozásról független esélyegyenlőség az oktatásban,
  • Töröljék el a sztrájktörvényt,
  • Hozzanak létre önálló oktatási minisztériumot,
  • 50 százalékkal növeljék a pedagógus alapilletményt, és évenkét emeljék a fizetést az inflációhoz mérten.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.