12 ezer pedagógus még nem írta meg a minősítéshez kötelező portfóliót

Novemberig minden pedagógusnak meg kell írnia és fel kell töltenie a portfólióját, ám ennek az előírásnak 12 ezren még nem tettek eleget.

  • Eduline

A 24.hu azt írja, ez nagyjából a pedagógusok tíz százalékát jelenti. A lapnak többen úgy nyilatkoztak, akkor sem hajlandóak portfóliót írni, ha emiatt elbocsátják.

A 12 ezer pedagógus még nem vett részt a kötelező minősítési eljárásban, amelynek az első eleme a portfólió megírása és feltöltése.

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke szerint a kormány a rendszer bevezetésekor azzal számolt, hogy a tanárok egy-két százaléka hagyja az utolsó évre a portfólió megírását, illetve ekkora lehet azoknak az aránya, akik egyáltalán nem akarnak a minősítésben részt venni, inkább elhagyják a pályát.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.