Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Hivatalból átfogó vizsgálatot indított a közoktatási intézményekben Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa.
Kozma Ákos az MTI-hez hétfőn elküldött közleményében azt írta, az elmúlt hetekben "korábban elképzelhetetlen és mélységesen felháborító hír rázta meg" a társadalmat. "Úgy érezhetjük, hogy gyermekeinket olyanok használják fel minősíthetetlen céljaikra, akiknek éppen a legnagyobb biztonságot kellene megteremteniük számukra. Megengedhetetlen, hogy akiknek alapvető feladatuk, sőt hivatásuk, hogy a gyermekek érzelmi, erkölcsi, szellemi fejlődését előmozdítsák, a felvilágosítás eszközével és helyzetükkel visszaéljenek" - tette hozzá.
Az ombudsman alighanem annak a 39 éves pedagógiai asszisztensnek az ügyére utalt, aki a TikTokon beszélt arról, hogy szexuális kapcsolata van egy 15 éves diákkal. Később azt mondta, csak viccelt. Elbocsátották állásából, és a szombati kormányinfón az is kiderült, hogy az őt alkalmazó tankerületi vezetőt is elbocsátották.
A biztos emlékeztetett rá: az alaptörvény deklarálja, hogy Magyarország külön intézkedésekkel védi a gyermekeket, továbbá hogy minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Közölte: a nemzeti köznevelésről szóló törvény szerint a gyermek, a tanuló személyiségét, emberi méltóságát és jogait tiszteletben kell tartani, és védelmet kell neki biztosítani a fizikai és lelki erőszakkal szemben. A köznevelési törvény szerint a gyermeknek, a tanulónak joga többi között, hogy a nevelési és a nevelési-oktatási intézményben biztonságban és egészséges környezetben neveljék és oktassák - írta.
Hozzátette: az alapvető jogok biztosáról szóló törvény szerint az alapvető jogok biztosa tevékenysége során - különösen hivatalból indított eljárások lefolytatásával - megkülönböztetett figyelmet fordít a gyermekek jogainak védelmére, ezért hivatalból átfogó vizsgálatot indított a közoktatási intézményekben a gyermeki jogokat érintő jövőbeli visszásságok megelőzéséért.
Az érintett szülők, gyermekek és pedagógusok a gyermekek jogainak sérelme, vagy annak veszélye esetén kérhetik eljárását elektronikus formában a [email protected] címen, személyesen a fővárosi ügyfélszolgálaton, vagy az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala területi irodáiban Győrben, Szegeden, Debrecenben, Székesfehérváron, Miskolcon és Pécsen. A bejelentéseket a +36-80-215-000 ingyenes zöldszámon is fogadják.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.