Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Vége a felsőoktatási felvételi jelentkezési időszakának, közzétették a központi középiskolai felvételi vizsga országos eredményeit - a hét legfontosabb oktatási hírei közül szemezgettünk.
Lejárt az egyetemi-főiskolai jelentkezési határidő
Február 15-ig lehetett jelentkezni a felsőoktatásba, több tízezren adhatták be a felvételi kérelmüket valamelyik egyetemre vagy főiskolára. A középiskolába készülőknek még van néhány napjuk arra, hogy eldöntsék, merre tovább, a jelentkezési határidő ugyanis február 22-én jár le.
Közben nyilvánosságra hozták a központi írásbeli felvételi vizsga országos eredményét is. Kiderült: évek óta nem értek el olyan jó összesített eredményt a nyolcadikosok, mint idén, bár matekból alacsonyabb pontszámok születtek, mint az elmúlt három évben. Erről itt olvashattok:
Hónapok óta harcol a tanárokért, most bekerült a világ egyik legjobb egyetemére
Strbka Anna neve sokak számára ismerős, ő az egyik alapítója a Diákok a tanárokért csoportnak, amely ősszel más diákszervezetekkel egyesült, létrehozva így az Egyesült Diákfrontot. Az Eötvös József Gimnázium végzőse bekerült a New York-i Columbia Egyetemre. Cikkünket itt olvashatjátok el:
Egyre többen csatlakoznak a tatai és esztergomi tanárokhoz
Akik úgy döntöttek, hogy nem vállalnak önkéntes feladatot az emelt szintű érettségi vizsgák lebonyolításában, amíg a kormányzat a pedagógusok 9 pontos követelésével érdemben foglalkozni nem hajlandó. Az akcióhoz az ELTE Radnóti Gyakorlóiskola 39 tanára, majd négy szolnoki iskola több mint hetven tanára is csatlakozott.
Mi lesz a felsőoktatással a ChatGPT után?
A ChatGPT, az OpenAI nevű cég által fejlesztett chatbot bemutatása óta a felsőoktatási szereplők is próbálják megjósolni, mi vár a tudományos életre és az oktatásra. Fábri György, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karának felsőoktatás-kutatója arról gondolkodott, mi lesz az egyetemi rangsorokkal – és erről magát a chatGPT-t is megkérdezte.Lemondtak a kuratóriumi tagságról az aktív kormánytagok
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt héten jelentette be, hogy hét miniszter lemond február 15-től a modellváltó egyetemeken betöltött kuratóriumi tisztségéről, és ugyanezt kérik a többi kormánytagtól is. Többen már be is jelentették, hogy távoznak az egyetemi kuratóriumokból.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.