"Könnybe lábadt a szemem a kedvességétől és a szégyenérzettől": egy kezdő tanár írta le, mire elég a fizetése

Milyen helyzetben vannak a legfiatalabb pedagógusok? Erről osztott meg egy történetet a Pedagógusok Szakszervezete.

  • Eduline

Nagyon újszerű élmény volt, hogy kollégám egy „elfogyott a pénzem” című beszélgetés után odakísért kedvesen a menzára a konyhás nénikhez, és azt mondta: „Tudnának adni a kislánynak egy kis ebédet? Szegény éhes”. Aztán mosolyogva azt mondta a hölgy, hogy „persze! Szedek még rá egy kanállal! 🙂” Könnybe lábadt a szemem a kedvességétől és a szégyenérzettől

írja a helyzetéről egy fiatal pedagógus, akinek posztját a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a Facebookon.

A tanárnő hozzáteszi: a pedagógusbérből egyedül fizeti a lakást, az összes kiadását, a családja nem tudja segíteni. Tavaly még épp elég volt ez az összeg, „most januárban pedig megtörtént, amit sose gondoltam, hogy nem elég a minimumra sem. Az a 10 százalék emelés pont arra lesz elég, hogy tudjak belőle venni kenyeret háromszor egy hónapban”.

Nyilván nyugtatom magam, hogy "nem baj, megoldjuk, valahogy lesz, úgyis rád fér egy kis koplalás 😉 😛" de sajnos ez nagyon nem vicces. Olyan "luxus" dolgokról, mint pszichológus, masszőr, csoportos mozgás óra, mozi, koncert, bármi, ami visszatöltene a sz@rtengerben való fulladozás közben, arról álmodni se merek. A szülőktől meg hallgatom, hogy "ugye te nem mész el?" ... Ó drágáim 🙁 de ... El fogok 😥

- folytatja a beszámolót.

Ahogy arról korábban már többször írtunk, egy pályakezdő pedagógus fizetése az ágazati szakmai pótlékkal együtt bruttó 391 ezer forint, ami adókedvezmény nélkül nettó 250 ezer forint. Miközben Budapesten az albérletek átlagárai már nyáron meghaladták a 190 ezer forintot.

Hozzászólások

A sötét anyagot is kutatta az új felsőoktatási államtitkár: mit kell tudni Katz Sándorról?

Lannert Judit bejelentette, hogy Katz Sándor lesz az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium felsőoktatásért felelős államtitkára. A nemzetközileg ismert elméleti részecskefizikus az Magyar Tudományos Akadémia egyik legfiatalabban megválasztott tagja, kutatásai során pedig a sötét anyaghoz kapcsolódó elméleti kérdésekkel és a kvark-gluon plazma vizsgálatával is foglalkozott.

Mozgáskorlátozott embereknek fejlesztett videójáték-kontrollert egy magyar diák – fődíjat nyert vele egy rangos amerikai versenyen

Sokan természetesnek veszik, hogy egy videójáték elindításához csak kézbe kell venni a kontrollert. Mozgáskorlátozott emberek milliói számára azonban ez sokszor egyáltalán nem magától értetődő. Ezen változtatna Vida Ákos, aki olyan speciális, kontrollerre csatlakoztatható eszközt fejlesztett, amellyel akár egy kézzel vagy fejmozgással is lehet játszani. Találmányával az egyik legrangosabb amerikai innovációs versenyen is elindult, ahol végül a 15 ezer dolláros fődíjat is elnyerte.