A szülőknek kell kifizetnie a próbaérettségi kinyomtatását egy salgótarjáni gimnáziumban

A nyomdaköltség a szülőket terheli, ha a diákok megírják az iskolai próbaérettségit - tárgyanként 1300 forintot kell fizetni.

  • Eduline

„Már olyan jól megy az oktatás, hogy egy salgótarjáni gimnáziumban a próbaérettségiért pénzt kérnek a nyomtatásért..." – írta a hvg.hu egyik olvasója a lapnak.

A szülő elmondta, nem érti, miért kellett három tantárgy után 4900 forintot befizetni, ha az iskolához közeli nyomtatványboltban sokkal olcsóbban, 1500–2000 forintból kijött volna a fénymásolás.

A lap megkereste a Madách Imre Gimnázium igazgatóját, aki szerint valóban fizetni kell a próbaérettségiért a szülőknek, de az említett összeg legfeljebb több tantárgyból együttesen adódhat össze. Az iskola igazgatója azt is hozzátette, az, hogy elkérik a nyomtatás ellenértékét, nem új döntés, már tavaly is így történt.

Hozzászólások

Elkezdődött az ovi, de még várni kell az óvodai nevelő státusz kivezetésére és a rugalmas óvoda-iskola átmenetre is

Minisztériumi egyeztetésekkel telt a nyár, konkrétum azonban egyelőre kevés hangzott el arról, pontosan hogyan és mikor alakítanák át az óvodai nevelést. Az oktatási tárca államtitkárai több szóbeli ígéretet is tettek, a szakszervezetek által napirenden tartott égető problémák orvoslására, de ebben a nevelési évben gyökeres változás még nem várható. Összeszedtük, mit ígért eddig a minisztérium, és milyen változtatásokat sürgetnek a szakszervezetek.

PSZ: „Bármilyen egyedi, szupertehetséges pedagógus bekerül egy rosszul működő intézménybe, halálra van ítélve”

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu