Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Orbán Viktor sajtótájékoztatójával egy időpontban Maruzsa Zoltán is sztrájktárgyalást hívott össze, eredményeket azonban ez sem hozott.
Újabb sztrájktárgyalást hívott össze a Belügyminisztérium a pedagógusi szakszervezetekkel szerda délelőtt 10 órára - tette közzé Facebookon a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). A tárgyalás kezdete után körülbelül két órával a PDSZ és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) képviselői élőben számoltak be a Maruzsa Zoltánnal folytatott beszélgetésükről, állításuk szerint azonban "semmivel sem lettek többek", mint a legutóbbi sztrájktárgyaláson.
Bár a szakszervezetek szerint Maruzsa Zoltán elismerte, hogy van még mit javítani a közoktatás és a pedagógusok helyzetén, Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke elmondta, még mindig mindent az Európai Uniótól tettek függővé a tárgyalásokat pedig januárban folytatják. A kormányzat most is a korábban megígért 10 százalékos béremeléshez tartja magát, amit 12 százalékos pótlékemelés formájában rendeletben már ki is hirdettek.
A szakszervezetek szerint viszont azonnali béremelésekre azért van szükség, mert az áremelkedések körülbelül 40-45 százalékos inflációt jelentenek a pedagógusfizetésekhez viszonyítva. Mivel a szakszervezetek szerint ezt a kormányzat nem érti meg, a tárgyalócsoport egyik tagja példával próbálta szemléltetni a tanárok helyzetét. "Olyan, mintha a sivatagban az oázistól 10 kilométerre lévő emberkéhez - aki éppen szomjan akar pusztulni -, odafutna egy segítő, aki azt mondja; kitartás, most épp nem tudok neked segíteni, de ott hideg üdítők, sörök várnak, de ha beéred a vízzel, azt is ingyen fogod kapni". Bár az államtitkár szerint ez egy szemléletes példa, szerinte a kormány adott egy pohár vizet a pedagógusoknak 10 kilométeres úthoz. A szakszervezetek szerint viszont ennél többre van szükség.
Lett volna mit megmagyarázni
A december 21-én 10 órakor kezdődő, Maruzsa Zoltán, köznevelési államtitkár által összehívott újabb sztrájktárgyalással kapcsolatban a PDSZ korábban azt írta, "Pintér bejelentései után lesz mire reagálni". A belügyminiszter ugyanis a december 16-án, péntek délelőttre összehívott konzultáción azt mondta: az oktatáshoz nem, de a "rendhez ért", és a pedagógusokat okolta többek között azért, mert egyre több a pályaelhagyó, a diákok pedig külföldre mennek továbbtanulni.
Ezzel egy időpontban Orbán Viktor, miniszterelnök is megszólalt a közoktatás és a tanárok helyzetéről a szerda délelőtt tartott évértékelővel összekötött nemzetközi sajtótájékoztatóján. A miniszterelnök a tájékoztatón azt mondta, bérek tekintetében a pedagógusok oldalán áll, hiszen a kezdő pedagógusok "szinte elfogadhatatlanul alacsony kezdőbérrel indulnak meg", ezért az biztos, hogy "a kezdő pedagógusoknál egy jelentősebb mértékű emelés szükséges".
Amit a magyar kormány ma tenni tud, az az, hogy tavalyi évben is, az idei évben is és a jövő évben is biztosan lesz 10 százalékos béremelés. Ennyit tud ma a magyar gazdaság
- mondta, majd hozzátette, hogy az Európai Unióval is megállapodásra törekednek, ami ha sikerül "három év alatt végre tudjuk hajtani a 10 százalék feletti emeléseket".
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Rendeződött annak a száz, mélyszegénységben élő, kiválóan tanuló diáknak a helyzete, akiknek az ösztöndíjtámogatását augusztusban mondta fel az MBH Bank. Több vállalat és magánszemély is beszállt a program finanszírozásába, így végül a korábbinál is több gyerek kaphat támogatást.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
Habár hivatalosan még nem kezdődött el a felvételi időszak, már most érdemes nézegetni az intézmények honlapját, egyes iskolák ugyanis már közzétették, mikor várják a leendő tanulókat nyílt napjukra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.