Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Civil Közoktatási Platform (CKP) folyamatosan frissíti a tiltakozásokról készített térképet. December 8-án például több mint 450 akciót szereztek országszerte.
„Az 2022/2023-as tannév őszi félévének tiltakozásaiban legalább 310 település legalább 1000 intézményében 2650 körüli tiltakozó akcióról van információnk. Számos intézményben a tiltakozó események száma már a tízet is meghaladja” – olvasható a CKP oldalán, ahol egy folyamatosan frissített térképet is közzétettek az eddigi akciókról.
Hozzátették: a múlt csütörtöki a tanév ötödik sztrájknapja volt. „A szakszervezetek és a mozgalmak ígéretüknek megfelelően nem állnak le. Egy sztrájknapon átlagosan tízezer iskolai dolgozó tiltakozik, és több tízezer azok száma, aki az egyéb tiltakozásokban részt vesznek” – magyarázzák.
A CKP-hoz beérkezett információk szerint december 8-án 121 településen több mint 450 akciót szerveztek, több mint 6400 iskolai dolgozó és rengeteg diák, szülő fejezte ki tiltakozását ezen a napon.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.