Évi egymillió forintnak megfelelő plusz pénzt kínálnak a tanároknak. Na nem a magyaroknak

A korábbi 5 százalék helyett 6,86 százalékos béremelést ajánlott a pedagógusoknak a kormány.

  • Székács Linda

Nem elégedettek a kormány béremelési ajánlatával, ezért decemberben sztrájkba kezdenek a skóciai tanárok - írja a BBC.

Korábban már az Eduline is beszámolt arról, hogy a megélhetési válságra és a növekvő inflációra hivatkozva a skót pedagógusok 10 százalékos béremelést követelnek a kormánytól.

Mivel a The Scottish Secondary Teachers' Association (SSTA) középiskolai tanárokat összefogó szervezet az első, 5 százalékos béremelési ajánlatot elutasította, a tárgyalások tovább folytatódtak. Ennek eredményeképp az oktatási minisztérium a 40 ezer font alatt (18,5 millió forint) kereső tanároknak évi 1926 fontnyi (897 ezer forint) extra bért, nagyjából tehát 6,86 százalékos emelést adna, a 60 ezer font (28 millió forint) fölött keresőknek pedig továbbra is az 5 százalékos béremelési ajánlatot tartják, ami legfeljebb 3 ezer fontnyi (1,4 millió forint) plusz bevételt jelentene a pedagógusoknak.

A skóciai pedagógusok továbbra sem elégedettek az ajánlattal, sőt megalázónak és kiábrándítónak tartják.

Mivel a kormány a további béremelési ajánlattól elzárkózik, az oktatási minisztérium szerint a 10 százalékos béremelés nem fér bele a költségvetésbe, több tanári szakszervezet is sztrájkra készül.

Az Educational Institute of Scotland (EIS) Skócia legtöbb oktatási intézmények bezárására készül, míg a Scottish Secondary Teachers Association (SSTA) és a National Association of Schoolmasters/Union of Women Teachers (NASUWT) tagjai december 7-8. között sztrájkolnának.

Elegünk van abból, hogy azt várják tőlünk, hogy beletörődjünk az egyre csökkenő béreinkbe, miközben egyre többet dolgozunk

- nyilatkozta Mike Corbett, a NASUWT egyik hivatalnoka.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.