Zseniális levéllel üzent Pintér Sándornak és Orbán Viktornak egy tanár

Biztos vagyok benne, hogy ha már tavasszal komolyan vesznek minket, ha a cinikus válaszok helyett partnerként és felnőttként tárgyalnak velünk, nem jött volna létre ilyen erős és széles összefogás az oktatási rendszer szereplői között - írja.

  • Eduline

Köszönet tankerület-vezetőmnek, államtitkáromnak, miniszteremnek és miniszterelnökömnek (ebben a sorrendben)!

- így kezdődik az a levél, amely november 21-én, a Pedagógus Egység nevű Facebook-oldalon bukkant fel, és amelynek szerzője magát így nevezi: #egyfecske a Belső-pesti Tankerületből.

Bár a levél szerzője kiemeli: még sosem volt olyan nehéz tanárnak lenni, mint idén, több okból is hálás a fent említett személyeknek.

Biztos vagyok benne, hogy ha már tavasszal komolyan vesznek minket, ha a cinikus válaszok helyett partnerként és felnőttként tárgyalnak velünk, nem jött volna létre ilyen erős és széles összefogás az oktatási rendszer szereplői között.

- írja, miután részletesen is kifejti, hogy az elmúlt időszakban olyan kollégákkal került kapcsolatba, akik valóban a szívükön viselik az oktatás sorsát, "Nem félnek kiállni és képviselni sok ezer ember érdekeit", valamint egyre többen és egyre kitartóbban dolgoznak bizonyos falak lerombolásán, és árkok betemetésén.

Köszönet tankerület-vezetőmnek, államtitkáromnak, miniszteremnek és miniszterelnökömnek (ebben a sorrendben)!Több mint...

Posted by Pedagógus Egység on Monday, November 21, 2022

Szeretnék tehát köszönetet mondani Önöknek a soha nem látott egységért, amely az utóbbi hónapokban bontakozott ki!

Hálás vagyok a most megismert kollégákért és azért, hogy tanúja lehetek ennek a példa nélküli pedagógus-diák-szülő összefogásnak.

Jó érzés, hogy őszintén tudok a pályakezdő kollégák szemébe nézni.

- zárja az írást.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.