Körbeölelik egész Budapestet: itt a csütörtök reggeli élőlánc és az országos sztrájknap teljes menetrendje

Csütörtökön ismét országos tanársztrájk lesz a közoktatásban, a két nagy pedagógus-szakszervezet, a PSZ és a PDSZ szervezésében. Az eseményhez azonban most is csatlakoznak majd egyéb tiltakozások, programok és megmozdulások - összeszedtünk mindent, amit az október 27-re tervezett nagy élőláncról tudni kell.

  • Csik V

Az október 27-i országos tanársztrájkról itt olvashatjátok el az élő tudósításunkat:

A diákok, szülők és a tanárok már napok óta szervezik a Budapestet körbeölelő élőláncot, a legtöbb szakaszon már megvannak a beosztások is. Az iskolák ugyanis jelentkezhettek, hogy az előre bejelentett útvonal melyik részén szeretnének sorfalat állni - mivel egy több tíz kilométeres élőláncról van szó, az útvonalat a szervezők (ahogy október 5-én is) több kisebb szakaszra osztották.

Élőlánc a pedagógusokért

Összegyűjtöttük a (rész)eseményeket, a szakaszra kattintva megtaláljátok az eseményt és a tervezett beosztást is:

Az összes eseményt egyesítő programot egyébként itt találjátok.

Persze nem csak Budapesten és nem csak reggel lesznek események

Október 26-án este lesz Budaörsön lesz fáklyás felvonulás, de nem itt vonulnak egyedül utcára a tiltakozók: Szigetszentmiklóson lámpás felvonulás lesz szerdán. A sztrájk napján, október 27-én csütörtökön is lesz több vidéki esemény: Várpalotán élőláncot szerveznek a közoktatásért, Dunaújvárosban fáklyás és mécseses felvonulás lesz, Kiskunhalason az oktatás jövőjéért tartanak majd szolidaritási megmozdulást, Szombathelyen pedig tanár-diák tüntetés lesz majd.

Sőt, a fővárosban délután, a Hősök terén ismét lesz tüntetés, ahol a tervek szerint a Kölcsey-gimnázium egyik elbocsátott oktatója, Palya Tamás is felszólal majd - erről bővebben itt írtunk le mindent.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.