Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Október 27-re tervez újabb országos sztrájknapot a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), ehhez kapcsolódóan pedig a főváros mellett, több városban is lesznek tüntetések és tiltakozó akciók. Mutatjuk a programokat.
Az október 27-i országos tanársztrájkról itt olvashatjátok el az élő tudósításunkat:
Újabb országos oktatási sztrájkot hirdetett a PDSZ, ennek pedig egyik fontos "felvezető" eseménye lesz a fővárosba tervezett élőlánc, ami a szervezők szerint minden eddigi - korábban is több kilométer hosszú élőláncnál - is hosszabb lesz. Az eseményt az Egységes Diákfront (DAT) és Egységes Diákfront - Grund jegyzi, a cél pedig nem kisebb, mint Budapest körbeölelése:

Maga az élőlánc több (rész)eseményből áll majd, de a terv, hogy 07:45-08:45 között a nagykörút budai és pesti oldalán felsorakozva tiltakoznak majd a diákok és tanárok.
Vidéken is lesznek tiltakozások
Október 26-án este lesz Budaörsön lesz fáklyás felvonulás, de nem itt vonulnak egyedül utcára a tiltakozók: Szigetszentmiklóson lámpás felvonulás lesz szerdán.
A sztrájk napján, október 27-én csütörtökön is lesz több vidéki esemény: Várpalotán élőláncot szerveznek a közoktatásért, Dunaújvárosban fáklyás és mécseses felvonulás lesz, Kiskunhalason az oktatás jövőjéért tartanak majd szolidaritási megmozdulást, Szombathelyen pedig tanár-diák tüntetés lesz majd.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).