Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Már harminckilenc civil, szakmai és érdekvédelmi szervezet csatlakozott az október 14-i országos szolidaritási sztrájkhoz.
„Amit a tanárokkal tettek, az nemcsak róluk, hanem minden munkavállalóról, mindannyiunkról, valamennyiünk megfélemlítéséről szól. Ezért közösen kell fellépnünk, mert ha most nem tesszük ezt, nem marad senki, aki tiltakozhat, amikor ránk kerül a sor!" - olvashatók a hétvégén létrehozott Civil összefogás a pedagógusokért és a diákokért kezdeményezés Facebook-oldalán.
A frissen létrejött kezdeményezés arra kéri a helyi és ágazati szakszervezeteket, hogy csatlakozzanak az október 14-én, 9 és 11 óra között meghirdetett országos sztrájkhoz, melynek során kiállnak a polgári engedetlenség miatt elbocsátott pedagógusok mellett, a visszahelyezésüket követelik, valamint "széles körű, nyilvános érdekegyeztetést és azonnali lépéseket az oktatás minőségének javítása és a pedagógusbérek mindenkori minimálbérhez kötött rendezése érdekében".
A felhíváshoz eddig 39 szervezet csatlakozott, a lista azonban folyamatosan bővül:
A szolidaritási akció szervezői azt is kérik, hogy mindenki csatlakozzon a már meghirdetett akciókhoz; többek között tehát az október 5-re meghirdetett eseményekhez is. Szerdán nem csak Budapesten lesznek megmozdulások - szülő-diák élőlánc, hídfoglalás és szolidaritási koncertek -, "Győrben, Miskolcon és Pécsen is szembesítik az ombudsmani iroda képviselőit a pedagógus hiányok, és az oktatási intézmények problémáival."
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.