Nem tanítanak többé orosz nyelven a lettországi iskolákban

A lett parlament csütörtökön megszavazta azt az oktatási reformot, amelynek keretében kizárólag lett nyelven folyhat a jövőben oktatás, így 2025-ig fokozatosan megszüntetik az orosz nyelvű tanítást az óvodákban és általános iskolákban.

  • Eduline/MTI

A reformot a balti állam jobbközép kormánya kezdeményezte. Az évek óta heves társadalmi viták övezte reform ismételt tiltakozásokat váltott ki az alig kétmillió lakosú Lettország nagyjából egyharmadát kitévő oroszajkú népesség körében.

Az átállást a következő tanítási évtől kezdik meg. A szabályozás értelmében 2023 szeptember elsejétől az első, negyedik és hetedik osztályokban már kizárólag lett nyelven lehet oktatni, egy évvel később ezt kiterjesztik a második, ötödik és nyolcadik, 2025-ben pedig már a harmadik, hatodik és kilencedik osztályokra is. A törvény egyaránt vonatkozik az állami és a magániskolákra is. A jövőben a szakképző iskolákban is csak az Európai Unió hivatalos nyelvein folyhat oktatás.

Az orosz kisebbség tagjai eddig különleges iskolákban tanulhattak, ahol a tantárgyak egy részét oroszul oktatták. A jövőben erre már nem lesz lehetőség. A kisebbségi nyelv és kultúra oktatása a továbbiakban iskolán kívüli művelődési programokra fog szorítkozni. Lettországban a lett az egyedüli hivatalos nyelv.

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.