Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Január 9-én kell majd először iskolába menni - mondta el a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Ez is lehetővé teszi, hogy az energiával spóroljunk - mondta a miniszter. Így a téli szünet idén december 21-től 2023. január 8-ig tart majd. Január 9. lesz az első tanítási nap
- mondta Gulyás Gergely. Később Szentkirályi Alexandra kormányszóvívő elmondta, mindez az őszi szünet rovására történik majd, az azonban még nem derült ki, hogy az őszi pihenő elmarad-e vagy csak rövidebb lesz.
A 2022/23-as tanév rendjéről szóló rendeletben még az szerepelt, hogy a téli szünet december 22-től 2023. január 2-ig tart. A mostani döntésnek megfelelően egy héttel lesz hosszabb a téli pihenő.
Mi lesz az őszi szünettel?
A miniszter újságírói kérdésre válaszolva fejtette ki, hogy "az őszi szünet rovására" pontosabban azt jelenti, hogy az iskolák saját hatáskörben - a három, igazgatói hatáskörben elrendelhető szünnap felhasználásával - dönthetnek úgy, hogy megtartják az őszi szünetet.
"Központi szabályként az őszi szünet egy hosszú hétvége, az idén hétfőre és keddre eső mindenszentek és halottak napja miatt", arra viszont nincs központi szabály, hogy az érintett novemberi héten a maradék három nappal hogyan rendelkeznek az iskolák - magyarázta Gulyás Gergely. A tanév rendjéről szóló rendelet alapján eredetileg október 29-től november 6-ig tartott volna az őszi szünet.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Rendeződött annak a száz, mélyszegénységben élő, kiválóan tanuló diáknak a helyzete, akiknek az ösztöndíjtámogatását augusztusban mondta fel az MBH Bank. Több vállalat és magánszemély is beszállt a program finanszírozásába, így végül a korábbinál is több gyerek kaphat támogatást.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
Habár hivatalosan még nem kezdődött el a felvételi időszak, már most érdemes nézegetni az intézmények honlapját, egyes iskolák ugyanis már közzétették, mikor várják a leendő tanulókat nyílt napjukra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.