Polgári engedetlenség az egyik újpesti általános iskolában, nyolc pedagógus tiltakozik

Polgári engedetlenségi akcióba kezdett az újpesti Lázár Ervin Általános Iskola nyolc pedagógusa péntek reggel, az első és a második órát nem tartották meg, így vállaltak szolidaritást a miskolci Herman Ottó Gimnázium felmentett igazgatóhelyettesével.

  • Eduline

„Polgári engedetlenséggel tiltakozunk, mert az oktatásban dolgozók, tanulók érdekeit hosszú évek óta nem veszik figyelembe. (Megalázóan alacsony bérek, túlterheltség, szakemberhiány, korszerűtlen anyagok és felszerelések, tanszabadság és oktatási minisztérium hiánya)” – írják nyilatkozatukban, amelyet az Oktpolcafe Facebook-csoportban hoztak nyilvánosságra.

Hozzáteszik: ezeken a problémákon sorozatos jelzések után sem változtattak, nem vált szakmaivá az oktatás irányítása.

„Kötelességünknek érezzük, hogy kiállásunkkal is felhívjuk a figyelmet az alaptörvénybe foglalt jogainkra, valamint az oktatás kiemelt fontosságára. A sztrájk lehetősége kiüresedett. A figyelemfelkeltő akcióban való részvételünkről nem tantestületként vagy azt képviselve, hanem önállóan, jogtudatos állampolgárként döntöttünk, tetteink ránk nézve hátrányos következményeit vállaljuk. Diákjaink, gyermekeik jövője a tét! Akciónk nem az iskolánkat felügyelő és irányító tankerület, nem az iskolánk vezetősége és nem a kollégáink ellen irányul” – teszik hozzá.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.