Petíciót indított a Tanítanék, így állnak ki a Herman Ottó Gimnázium leváltott igazgatóhelyettese mellett

Aláírásgyűjtést indított a Tanítanék Mozgalom, azt szeretnék elérni, hogy Dezsőfi György, a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára azonnal kapja vissza igazgatóhelyettesi pozícióját, amelytől a mozgalom szerint jogszerűtlenül fosztották meg.

  • Székács Linda

„A felmentés egyértelműen központi utasításra történt azzal a céllal, hogy a hatalom példát statuáljon és megfélemlítse a pedagógusokat, akik szót emelnek az oktatás rendszerszintű válsága ellen. Mind a felmentés, mind az azzal való fenyegetés jogszerűtlen. A munka törvénykönyve előírja, hogy az esetleges büntetésnek arányosnak kell lennie - hogy lehet arányos a felmentés vagy a kirúgás néhány óra munkabeszüntetéssel?” - írja a Tanítanék. A petíciót azt követően indították el, hogy a miskolci Hermann Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét pénteken felmentették pozíciójából, mert részt vett a polgári engedetlenségi akcióban.

A petíciót pedagógusok, diákok, szülők, valamint olyan személyek is aláírhatják, akik egyszerűen szolidaritást vállalnak a tanárokkal és az oktatás ügyével.

A Tanítanék amellett, hogy Dezsőfi György igazgatóhelyettesi pozíciójának azonnali visszaállításáért kampányol, azt is követeli, hogy "a tankerület mögé bújó" belügyminiszter, Pintér Sándor, valamint Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár kérjen bocsánatot a jogtalanul felmentett pedagógustól.

Hozzászólások

Kormánybiztos lesz Bódis Kriszta, a kultúráért felelős tárcát Tarr Zoltán, a tudományos területet pedig Tanács Zoltán irányíthatja

Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.

@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu