Első óra helyett az oktatásért virrasztókhoz csatlakozott a Szent István Gimnázium száz diákja

Legalább száz diák döntött úgy hétfő reggel a Szent István Gimnáziumban, hogy nem megy be az első órára, helyette csatlakozik a Diákok a tanárokért csoport vasárnap este óta virrasztó tagjaihoz az épület előtt.

  • Eduline

Hétfő reggelig négy budapesti gimnázium előtt – a Szent István Gimnáziumnál, az Óbudai Gimnáziumnál, a Vörösmarty Mihály Gimnáziumnál, valamint a Marczibányi téri Kodály-iskolánál – virrasztottak a Diákok a tanárokért csoport tagjai. Nem egyedül, csatlakoztak hozzájuk fiatalabb diákok, tanárok és olyanok is, akik támogatják a péntek esti tüntetést szervező csoport céljait.

Mihalics Lili, a Diákok a tanárokért csoport egyik tagja hétfő délelőtt az Eduline-nak azt mondta, vasárnap este körülbelül harmincöten gyűltek össze a Szent István Gimnázium épületénél, az Óbudai Gimnáziumnál legalább ötvenen, a Vörösmartynál tizennyolcan, a Kodály-iskolánál tizenöten. Sokan csatlakoztak hozzájuk, a Szent István Gimnáziumnál virrasztókhoz például Orosz Anna momentumos országgyűlési képviselő is, aki gimnazistaként a Szent Istvánban tanult.

„Este tíz-tizenegy körül megcsappant a létszám, de voltak, akik már hajnal ötkor visszatértek” – tette hozzá Mihalics Lili. Reggel fél nyolckor a gimnáziumba érkező diákok közül körülbelül százan úgy döntöttek, nem mennek be az első órára, helyette a virrasztókhoz csatlakoznak. „Többségében pozitív volt az akció fogadtatása, az iskola előtt elhaladó autósok közül sokan dudáltak, így fejezték ki a szolidaritásukat” – mondta.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.