"Kockás ing, tüntetés, munkabeszüntetés": erre készülnek a pedagógus-szakszervezetek

„Elsején kockás ing, másodikán tüntetés, és egyébként pedig munkabeszüntetés” – így foglalta össze a következő napok programját a két nagy pedagógus-szakszervezet és a kormány keddi tárgyalása után a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének országos választmányi tagja. Az újabb egyeztetés is sikertelenül zárult, semmiről nem állapodtak meg.

  • Eduline

„Már a tárgyalás elején kiderült, hogy semmilyen elmozdulás nincs a sztrájkkövetelésekkel kapcsolatban, Maruzsa Zoltán beszámolt arról, hogy jelen pillanatban nincs olyan kormányzati döntés arról, hogy saját forrásból, tehát a központi költségvetésből átcsoportosítsanak a közoktatásban béremelésre, kifizessék az eddig ki nem fizetett túlórákat, csökkentsék a munkaterheket” – mondta a tárgyalás után Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja.

Hozzátette: ami miatt mégsem vonultak ki a tárgyalásról, az a készülőben lévő sztrájk volt, intézményvezetőktől ugyanis olyan, állítólag a Belügyminisztériumtól származó információkat kaptak, hogy a polgári engedetlenségi akcióba kezdő pedagógusokat elbocsátják. Az államtitkártól azt a választ kapták, hogy ilyen miniszteri utasítást nincs, „vagyis ezek az információk falsnak bizonyultak”.

„Várható, hogy lesznek további fenyegetések. Nagyon kérjük, hogy ezeknek senki ne dőljön be, de jelezze nekünk, hogy jogi segítséget tudjunk adni” – tette hozzá Nagy Erzsébet. Kiemelte: a szakszervezetek polgári engedetlenségi akciókat nem szerveznek, de azokat a pedagógusokat is támogatni fogják, akik a tiltakozásnak ezt az eszközét választják, és emiatt munkabérük egy része kiesik.

Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke azt kérte az iskolákban dolgozóktól, hogy a tanévnyitón és az első tanítási napon viseljenek kockás inget, „mutassuk meg az országnak, hogy nem kerek a világ”, és menjenek el a Diákok a tanárokért csoport szeptember 2-i, budapesti tüntetésére is. A két nagy pedagógus-szakszervezet szerda este egyeztet majd a további megmozdulásokról.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.