Mikor lesz a 2023-as középiskolai központi felvételi? Itt a vizsga időpontja

Minden évben több tízezren írják meg a középiskolai központi felvételit.

  • Eduline

A 2023-as középiskolai felvételi írásbeli vizsgájára 2022. december 2-ig lehet jelentkezni, a tesztet országszerte egy időpontban, 2023. január 21-én 10 órakor töltik majd ki a diákok. Ugyanebben az időpontban vizsgáznak majd azok is, akik nyolc- vagy hatosztályos gimnáziumban tanulnának tovább.

Pótló írásbeli is lesz (erre azok mehetnek el, akik igazoltan nem tudtak részt venni a január 21-i vizsgán), 2023. január 31-én 14 órakor.

A központi írásbeli felvételit nem minden nyolcadikosnak kell megírnia, csak azoknak, akik várhatóan olyan középfokú iskolába jelentkeznek majd, amelyek kötelezővé tették a vizsgát, és nem csak az általános iskolai jegyek alapján rangsorolják a hozzájuk jelentkezőket.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.