Nem kaptak konkrét béremelési ajánlatot, elkezdik előkészíteni a sztrájkot a pedagógus-szakszervezetek

Sikertelen volt a két nagy pedagógus-szakszervezet és a kormány újabb egyeztetése, ezért elkezdik előkészíteni a sztrájkot – derült ki a szerdai tárgyalás után. A szakszervezeti vezetők szerint nincs idő kivárni a „szép ígéretek megvalósulását”, a pedagógushiány ugyanis egyre súlyosabb.

  • Eduline

„Azért jöttünk erre a tárgyalásra, mert a legutolsó alkalommal azt kértük a közoktatásért felelős államtitkártól, hogy még erre az évre tegyen béremelési ajánlatot. Ezért jöttünk, nem másért. Nem azért, hogy meghallgassuk, mi várható 2029-ig, és hogy az unió segítségével milyen béremelésben fogunk részesülni” – mondta a két nagy pedagógus-szakszervezet és a kormány újabb egyeztetése után Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) országos választmányának tagja.

A Népszava szerda reggel írt arról, hogy egy kormányzati dokumentum alapján 2028-ra emelnék a pedagógusok átlagbérét a diplomás-átlagbér 80 százalékára, emellett a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó pedagógusok pótlékára, valamint szolgálati lakások kialakítására is kitértek.

Nagy Erzsébet hozzátette: az egyeztetésen az hangzott el, hogy a kormány augusztus végéig vár arra, milyen választ az az Európai Bizottság arra a csomagra, amelyet benyújtottak, és amelyben a pedagógusok béremelése is szerepel. „De arról egy szót sem hallottunk, hogy a mi kormányunk mennyi pénzt biztosít idén béremelésre” – magyarázta, hozzátéve: a pedagógusok nem tudnak tovább várni, nagyon sokan hagyják el a pályát, így az intézmények egy része nem tudja törvényesen elkezdeni a tanévet, mert nincs elég pedagógus.

„Nincs időnk várni, nem tudjuk kivárni a szép ígéretek megvalósulását, amikor rengetegen hiányzunk a rendszerből. Ez a tárgyalás sikertelen annak ellenére is, hogy most már egyre jobban fokozzák azokat az ígéreteket, amelyekkel ebben az évben elkezdtek minket bombázni. Most már nem 10, hanem 14 százalékról beszélnek évenként, valamint arról, hogy az értelmiségi átlagbér 80 százalékára kell emelni az átlagfizetést 2029-re” – magyarázta.

Elkezdik a sztrájk előkészítését

Nagy Erzsébet hozzátette: annyit tudtak kiharcolni, hogy augusztus 30-án lesz egy újabb egyeztetés a kormánnyal. Ennek ellenére azt kérte a pedagógusoktól, hogy kezdjék el előkészíteni a munkabeszüntetést. „Így nem tud normális módon elkezdődni a tanév. Amúgy sem, de most mindannyian – szülők, pedagógusok, diákok – mutassuk meg, hogy milyen válsághelyzet van” – mondta.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke azt mondta, a kormány alaptörvényt sért azzal, hogy nem tesz meg mindent az oktatásban kialakult problémák megoldásáért. „Tovább ez az állapot nem tartható. Elfogyott a türelmünk, lépnünk kell, mert a kormány a gyerekek jövőjét áldozza fel, minden felelősség a kormányt terheli” – tette hozzá.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.