Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
2022-ben, 2023-ban és 2024-ben tíz-tíz százalékos béremelést kapnak a pedagógusok – mondta a pénteki kormányinfón Gulyás Gergely. De csak akkor, ha megérkeznek az uniós források.
Nem volt ilyenről szó – így kommentálta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Népszava értesüléseit a kormányinfón. A lap pénteken azt írta: Pintér Sándor belügyminiszter szerdán zártkörű eligazítást tartott, ahol többek között az is kiderült, hogy béremelés helyett már annak is örülni lehet majd a humánszférában, ha nem lesz idén elvonás.
Gulyás Gergely szerint mind a helyreállítási alapban, mind az uniós költségvetésben van béremelésre pénz, de szerinte az Európai Bizottság és a magyar ellenzék is hátráltatja azt a folyamatot, hogy megkapják az orvosok és a pedagógusok béremelésére a forrást.
Ha megérkezik az EU-s pénz, akkor háromszor 10 százalékos béremelést tudnak adni a pedagógusoknak 2022-ben, 2023-ban és 2024-ben. Abban egyetértés van, hogy a fizetések alacsonyak – tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy hazai forrásból emelhetik-e a fizetéseket, azt válaszolta, „meglátjuk, hogy mi biztosítható”. Hozzátette azt is: az egész világ az inflációval küzd, a szomszédban háború dúl, ez mindenhol a korábbiaknál szűkebb kereteket teremt.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.